Koszorút fonsz homlokodra
és Jézusnak hiszed magad,
élvezed, hogy véred csorog arcodra.
Krisztus-előttből Krisztus-utánba tartasz,
de az is lehet, hogy éppen fordítva,

ilyen a végtelen idő játéka.

Nézz tükörbe,
s lehervadnak bőrödről a tüskék ,
kezed csak papírmassé keresztet markol,
lankán mászol, nem meredek dombra.
Színjáték csupán életed, szereped semmi,
legfeljebb vaksin átcsoszogsz a színen
mint egy félrészeg mosdatlan statiszta.

Franzstadt szült, Szárszó temetett.
Vérben, könnyben, mocsokban

és magányos álmokban
a szó veled született.
Fájdalma voltál a világnak,
s pokolian fájt a világ benned.
 
 
Emberöltők követettek,
mégis szavad a véres alkonyokban
lelkünkben visszhangzanak.
A papírforgók már szemétre vetve,
vak szemek néznek a világra,
s a látók is megvakulnak.
 
Magot vetettél,
de a szárba szökő virágot
a burjánzó gaz megfojtja,
kevesen maradtunk,

alig-emberek,

hitünkben egy jobb világra várva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

JANUÁR

 

Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

 

1941. február 5.

 

FEBRUÁR

 

Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.

                              Nagy László: Gyászom a Színészkirályért

Megfojtom a heroldokat,
kik halálodtól hízva gurulnak,
vért gurguláznak,
lerakom mind a gyalázatosat
küszöbére a gyalázat urának.

Mi történt megint, mi történt?
Kicsoda ment el megint
valami vérző eskű szerint
szétdúlva a köznapi törvényt?

Eb voltál, vagy nagyranőtt Krisztus?
Csak jó ripacs, vagy színészkirály?
Szépség, vagy hetven kilógram színhús?

TÜKRÖM MÖGÉ

Tükröm mögé teszem szívem,

Körberakom rögökkel neked,

Élni- szeretni-halni mind jó.

Évek óta ott látlak a fák között,

Ki elaltattad a szunnyadó, fáradt állatot.

Szeretem, ha szeretnek nagyon,

S én szeretlek nagyon-nagyon.

Szeretem blúzod illatát,

Szeretem mosolyod, arcod minden mozdulatát.

Én szeretem szemed fényét,

Kezed tenyerét, melybe lehajtom fejem,

S magam mély álomba ringatom.

Szeretem büszke lépteidet,

Szeretem saját könnyeimet.

TIZENHAT ÉV

16 év annyit ér, amennyit most a cél,

Nem találja, ha külön téved,

Mert az emberek a szív mélyén testvérek.

16 év egy új világot ér,

Szeretettel és sok könnyel élt.

A kemény napok összefogtak,

Sebet soha nem okoztak.

Verseltem önfeledten,

A mélység jövőjét emlegettem,

S a reményt, mely egyre nőtt,

A nap és a hold mindig felettem tündökölt.

16 év és még egyszer annyi,

Nem győztem a napokat összeadni.

Fent a felhők között tiszta tudatom,

S találkoztam veled az utamon.

MEGSZÜLETTEM

Mindjárt 6 óra.

Tested izmai ugrálnak.

De örülök az ébresztő napsugárnak!

9 hónapja ölel méhed,

Most mosolyog az arcom-, nézd meg.

Én laktam benned várva a napot,

Mikor szepegő kislányod megláthatod.

Keressen a szemed, villantsd rám egyszer,

A szikrázó, drága fényekkel.

Egyenesítsd ki megroppant gerinced,

Arcoddal arcomat érintsd meg.

Érzed? Újjászültük magunkat,

Hogy meglássuk új világunkat.

A napot, a holdat, a fákat, a vizet,

A hangot, az arcot és óvó kezet.

Elnyúlok fáradt testtel,

Reszkető kezeimmel,

9 hónap fogam között,

Pici tested kiköltözött.

Köszönöm a szivárgó könnyeknek,

Hogy álmom virága megszületett.

Nevess nagyot, fogd marokra ujjam,

Harapd az örömöt, szemed hadd bámuljam.

Te gyönyörű! A világ csodája!

Ámulj a létezésen és megannyi örömöm

Szívedet majd átjárja.

Mától tied a föld, a víz, a levegő,

Tied az élet és vele az erő.

Az égboltról tudd, hogy mennyország,

És soha ne bánts senkit sem.

 Ha süvít a téli szél

kabátod összerántod,

kezed zsebre vágod,

nem kell fáznod,

semmi baj.

De

lelkeddel

mond

mit teszel?

Vedd kendőd,

 s töröld le arcomról

  vérem,

  verítékem,

 érted hullott könnyem,

 eltemetett szerelmem.

Töröld le,

 a végig sem álmodott álmunkat,

 ajkunkra fagyott  csókunkat,

vágyott ölelésünket,

 ezt a

 sosem-volt szerelmet.

Töröld le

 tévedésedet,

a lelkedben

 örökkön felsejlő,

fájó

 létezésemet.