Kiben bízol, ha néha eltévedsz?

Kiben bízol, ha magadban sem?

Egyedül magadba révedsz,

hisz nincs melleted senki sem!

Vár egy út, mely nyitva áll előtted!

Vár egy út, mely utat mutat!

Nézz az út végére, nézd mi van előtted!

Nézz az út végére, lásd meg a kiutat!

Elveszett érzelmek, elmúlt értelmek.

Miért él az ember, ha nem az életnek?

Feledett hála, eltűnt szeretet!

Ki mondta utoljára, szeretlek!

Megcsalt a sors, megcsalt az élet!

Most magadnak kell tovább lépned!

Az ember magának választ barátot!

Sokszor visszakapod, ezt a pillanatot!

Neked kell adnod, hogy elfogadjon téged!

neked kell adnod, hogy örüljön véled!

A szeretet nem kér viszonzást, önzetlen!

A szeretet veled van, közvetlen!

Nyúsd ki karod hát érte!

Ne adj, csak fogadd örökbe!

Hajnal van, minden ébred,

csak a suttogásokat hallod!

Fák leveleit, apró állatok neszeit,

csak a suttogásokat hallod!

Ébred a természet, ébredsz te is,

csak a suttogásokat hallod!

Reggelre minden ébred, a fák, az emberek,

s már nem a suttogásokat hallod!

A város is felébred, a gépek, az autók,

s már nem a suttogásokat hallod!

A nyüzsgés, a forgalom,

s már a madarak suttogását hallod!

Minden zakatol, kattog

a város zaja, már sikolyok!

Elveszel a rengetegben,

s a fergetegben, csak sikolyok!

Elmondanám, mi fáj nagyon,

de szavakkal, el nem mondhatom!

Te látod bennem, az embert,

kit bántottak, és szólni nem mert!

Más, szállt értem harcba,

helyettem, harcom ő vívta!

Megköszönném, ha tudnám,

ajkam néma, nem szólhat szám!

Te tudod, a titkom,

s halgatsz, ha mondom!

Mikor, mindenki elhagyott,

ölelő karod, megfogott!

Oly erővel tartottál,

szavak nélül bíztattál!

Hogy elengedj, nem kérem,

mert tiéd lett a szívem!

Ki itt élsz, halj meg bátran!

Légy bárhol e nagy világban!

Szíved nemes, ha hazád a cél!

Küzdj, s ember légy!!

Ki megért, veled tart!

Ki nem, elbukik majd!

Légy  büszke önmagadra!

Hazád nevelt e jó szóra!

Sokfelé járhatsz,

sok mindent láthatsz!

De hazádnak hátat

nem fordíthatsz!

Megértél már, egy pár évet.

Hajad is már őszbe érett.

Fél évszázad, elmult feletted!

Könnyed, sosem ejtetted!

Volt részed, roszban bőven.

Jóban is legyen, ezen esztendőben!

Ne szűkölködj a bodogságban!

Találd meg azt, a családodban!

Higgyél, az úr hatalmában!

Helyre hoz ő, a nagy bánatban!

Támogat családod, barátod!

Én is mindem jót, kívánok!

Szeretettel adom, ezt a pár gondolatot.

Remélem, szívesen fogadod!

Kívánok most, sok boldogságot,

hosszú éveket!

Tudom, a világ szép, de nekem szomorú.

Nem jut más, csak bu!

Míg az emberek vidámak,oly jó nekünk hiszed?

Hogy nekem is jut, nem hiszed!

Csöpp kis mosoly, mely arcodra kiül,

szemembe könny vegyül!

Kérded, mi ez, s nem válaszolhatok!

Maradjon ez, örök titok!

Tudom, a világ szép lehet még nekem!

Ha te, szebbé teszed velem!

Elfordulsz tőlem, nem felelsz?

Hisz íly szomorú terhet, te nem cipelsz!

Várnék én is valakit,

ki velem, örökre marad itt!

De az nem te leszel!